Vizafogó Tagiskola<
2024. Április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Keresés

Színes napok a Vizában

Idén ősszel nemcsak a természetbe, hanem a Vizafogó iskolába is beköszöntöttek a SZÍNES NAPOK.

 

Október első péntekén – a SÁRGA PÉNTEKEN­ - a „sárgaság” igen kívánatos dolog lett. A gyerekek sárga pólóban, nadrágban vagy pulcsiban jöttek iskolába. A lényeg, hogy valami sárga legyen rajtuk. Ennyi sárgát tán még nem is láttak ezek a falak! A vitrint megtöltöttük a hozott - természetesen sárga - játékokkal, tárgyakkal. A tanító nénik is kivették részüket a „sárgulásból”. Az SP (sárga péntek) délutáni foglalkozásán sárga nagy „inchies”- eket (10* 10-es képecskéket) készítettünk, amiket azután a folyosói faliújságon egy nagy közös képpé „komponáltunk”.

 

A következő pénteken - ami az állatok világnapja is volt egyben - sárga plüssállatokat lehetett hozni. Egy kisebb játékboltra való gyűlt össze. Ezeket (őket?) a bejárat mellett állítottuk ki, sokunk nagy örömére.

 

Ám ezeket a péntekeket (és egyéb napokat) még sok-sok SZÍNES követi akadályversenyekkel, kézműves foglalkozásokkal, sportdélutánokkal.

 

Márciusban, a Viza családi napon a szivárvány csíkjaiban fogjuk viszontlátni a színes péntekeken készült kis képeket. Addig még sok szín lefolyik a Dunán!!!

 

 

 

Gyenes Pálma

tanító

 

Képgaléria