Állatos versek, bátor ovisok
Az Ákombákom tagóvodában vendégeskedtünk egy igazán szívmelengető versmondó versenyen, ahol az óvodások állatos versekkel örvendeztették meg a közönséget. A kicsik nagy bátorsággal és lelkesedéssel álltak ki társaik és a meghívott vendégek elé, hogy vicces, kedves és sokszor mosolyt csaló költeményeket szavaljanak.Az eseményen részt vett Zsuzsa igazgató nénink és Marika néni, a tündér könyvtárosunk is, akik látható örömmel és figyelemmel hallgatták a produkciókat. A gyerekek előadásai nemcsak a versek szeretetéről, hanem a felkészültségről és a szerepléshez szükséges bátorságról is tanúskodtak.Külön öröm volt látni, hogy a versmondók közül már többen az iskolára készülnek – magabiztos fellépésük és lelkesedésük alapján biztosan jól veszik majd az előttük álló kihívásokat. A délelőtt igazi ünnepe volt a költészetnek, a magyar kultúra napjának, az állatoknak és a gyermeki lelkesedésnek, amely minden jelenlévő szívét megérintette.
Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a vidám, szeretettel teli ünnepnek!


