„Együtt a család!”
2012. március 31-én közösen töltöttünk el egy kellemes
szombat délelőttöt a Vizafogó Tagiskolában.
Interaktív hétvégi szórakozásra invitáltuk a kerület lakosait március 31-én, szombaton délelőttre a Vizafogó Tagiskolába.
Sok érdekes és izgalmas program segítette az érdeklődő látogatókat, hogy ízlésüknek és vérmérsékletüknek megfelelő elfoglaltsággal szórakozzanak a délelőtt folyamán.
A nap 9 órakor családi és egyéni sor- és ügyességi versenyekkel kezdődött. Minden bátor vállalkozó kedvű gyermek és szülő próbát tehetett különböző sport foglakozásokban. A cél, hogy a generációk együtt vívják csatáikat, maximálisan teljesült.
10 órakor kezdődött az ünnepélyes megnyitó. Színes, mozgalmas tánc produkciót láthattak a vendégek, az európai nemzetek zenéire és nemzeti színeivel. A megnyitóra az iskolánk majd minden diákja lázasan készült. Ez több okból is fontos volt. Egyrészt ez azt jelenti, hogy iskolánk súlyt fektet arra, milyen módon fogadjuk a hozzánk látogató vendégeket. Másrészt azt is mutatja, hogy a gyermekek szívesen és örömmel vesznek részt a hasonló kezdeményezésekben.
Az ünnepélyes megnyitót követően a vendégeink sok érdekes elfoglaltságban csiszolhatták a kézügyességüket. A kézműves foglalkozások témái is – természetesen – kötődtek egy-egy ország kultúrájához vagy folklórjához. Akik bizonytalanok voltak a kézügyességükben, megtekinthették az iskola, különböző művészeti csoportjainak a bemutatóit.
Fontos momentuma volt a rendezvénynek, hogy nem csak a lélek épülését igyekeztünk erősíteni, de az „Egészségsziget” programmal (melyet az Arcadia Reklám Kft. támogatott) az egészséges életmódhoz és táplálkozáshoz is kaphattak az érdeklődők tanácsokat és útmutatást. Természetesen a jó tanácsok mellé egy salátabár is bemutatta a gyakorlatban az elhangzott tanácsok kézzelfoghatóságát.
A kedves és hasznos időtöltés végén a vendégeket egy közös záró táncra invitáltuk, ahol együtt kéz a kézben táncolva, énekelve búcsúztattuk egymást valamint a szép napot. Új ismeretségek, barátságok születtek, és mindenki úgy búcsúzott egymástól:
„Jövőre, veled, ugyanitt!”
Képgaléria