Körbe-festők kiállítás
Egy szép és izgalmas anyag kiállításának megnyitóján vehettünk részt, 2011. november 30-án a JAMK-ban.
Az iskolánk tanulói által készített grafikákból és festményekből született egy nagyszerű tárlat.
A megnyitón szép számmal vettek részt az érdeklődők. Jó tudni, hogy a művészet és a szépség iránt még mindig nagy az érdeklődés, és ezt sikerül átültetni a gyermekekbe is. A kiállított alkotások megmutatták az érdeklődőknek, hogy a szépre vágyás és akarás nem kiváltság, hanem mindenkiben meglévő adottság, amelyet vagy felszínre enged, vagy elnyom.
Az elkészített képeken az előbbieket követhettük nyomon. Mindegyiken látszott, hogy készítője valami pluszt kíván adni nekünk, azoknak akik vágynak az esztétikai élményekre.
Gratulálunk az ügyes gyermekeknek és azoknak a tanároknak, felkészítőknek, művészeknek, akik foglalkoztak velük. Azoknak a felnőtteknek akiknek nem közömbös a jövő nemzedék életminősége.
Képgaléria