MEGEMLÉKEZTÜNK 1956. OKTÓBER 23-RÓL
A megemlékezés keretein belül készítettünk egy kiállítást a korabeli fotókból, dokumentumokból, röplapokból, felhívásokból.
Célunk volt, hogy ezzel a kiállítási anyaggal egy kicsit közelebb hozzuk a gyermekekhez a kor hangulatát, láttassuk velük a történéseket a valóságban is.
A kiállítás mellett, Bácskai Endre, az ’56-os Szövetség Országos Vezetőségének tagja és az ’56-os Szövetség XIII. kerületi szervezetének elnöke, a forradalom egyik résztvevője, veteránja is a segítségünkre volt a méltó megemlékezésben.
A felső tagozat minden osztályának külön tartott megemlékezéssel egybekötött előadást a forradalomról, melynek végén a gyermekek kérdéseket tehettek föl, magyarázatokat kaphattak az általuk nehezebben értelmezhető, akkori viszonyokról és helyzetről.
A program, várakozáson fölül jól sikerült. A résztvevő tanárok, gyermekek az évfordulóhoz méltóan ünnepeltek és vettek részt az előadásokon.
Köszönöm szépen mindazok segítségét az iskolában, akik munkájukkal, ötleteikkel és részvételükkel segítettek abban, hogy kellő pátosszal emlékezhessünk meg az évfordulóhoz kapcsolódó eseményekről.
Köszönetet mondunk:
Styop Ferencnének
Bácskai Endrének
a XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft-nek és az
iskola vezetőinek.
Képgaléria