Születésnapi ünnepség
Születésnapi ünnepséggel egybekötött Családi szombat a Vizában
Március 29-én megtartottuk hagyományos Családi szombatunkat, ami ebben az évben azért volt különleges, mert egyben iskolánk fennállásának 30. évfordulóját is ünnepeltük.
Rendezvényünk első részében vendégeink intézményünk kétféle arculatába nyerhettek bepillantást: a mozgás- és táncművészeti osztályokba járó tanulóink valamint a Nyitott világ program szerint működő angol két tanítási nyelvi irányultságú osztályunk bemutatóját láthatták.
Ezt követően különböző helyszíneken kézműves- és sportfoglalkozások zajlottak, valamint pólófestés, csillámtetoválás, agyagozás várta jelenlegi és leendő tanulóinkat és családjukat. Az érdeklődők számára bemutatót tartottunk intézményünk CD-formátumban megjelent jubileumi évkönyvéből is, amelyre még április 11-éig fogadunk további megrendeléseket. S miközben a család apraja-nagyja kínálatunkból válogatott, a három évtized eseményeit, emlékeit megelevenítő kiállításunkat is megtekinthette.
Izgalommal teli várakozás övezte a szombat délelőtt második részét, az ünnepélyes születésnapi köszöntőt. Vajon milyen meglepetéseket tartogat?
Miután hivatalos vendégeink és az iskola egykori dolgozói is megérkeztek, egy látványos nyitótánccal kezdetét vette jubileumi rendezvényünk. Ezt követően diákjaink elárulták, miért jó vizásnak lenni. Tagintézmény-vezetőnk, Farkas Veronika ünnepi köszöntőjéből pedig azt is megtudhattuk, hogy öt jelenlegi pedagógusunk a kezdetek óta oktatja-neveli az ide járó tanulókat.
Az emelkedett hangulatot a várva várt meglepetés koronázta: a születésnapok elmaradhatatlan tartozéka, a torta. Egy hatalmas, kétszáz szeletes finomság, tűzijátékkal. Ezúton is köszönjük szépen a TESCO-nak ezt az adományt.
Mit is kívánhatnánk iskolánknak? Legalább még harminc ilyen sikeres, eredményes évet!
Képgaléria