A Víz Világnapja
A Víz Világnapja (március 22.) kettős ünnep volt ebben az évben, ugyanis idén 150 éves a Fővárosi Vízművek. Ebből az alkalomból az év során 150 előadást tartanak 150 iskolában.
Intézményünkbe Hável László látogatott el a Fővárosi Vízművek képviseletében. Érdekes és tanulságos előadást tartott a gyerekeknek az éltető víz szerepéről, fontosságáról. Szó volt a víz szennyezéséről és körforgásáról is. Az interaktív előadást szemléletes kísérletek tették még színesebbé és emlékezetesebbé a gyerekek számára.
Ezúton mondunk köszönetet az érdekes programért a Fővárosi Vízműveknek!
Képgaléria