Családi szombat
Március 30-án délelőtt rendeztük meg hagyományos Családi szombatunkat.
A tornateremben Szállási Zsuzsanna igazgatónő nyitotta meg az eseményt.
A zenés bemelegítés után sokféle program várta a szülőket, nagyszülőket, gyerekeket. Voltak
kézműves foglalkozások, ahol szalvétatechnikával alkottak kis kosárkát és varrtak tányércsibét és
persze a Húsvét közeledtére gondolva volt tojásfestés márványozással, cserép-nyuszi- virágos
koszorú-, és virágmanó készítés is. A póló- és kerámiafestést is sokan választották.
Aki inkább mozogni szeretett volna, azt is széles választék várta: a tornateremben és az udvaron is
voltak sportfoglalkozások. A gyerekek kipróbálhatták a falmászást, a hagyományos- és az amerikai
focit, ez utóbbit az újpesti Bulldogs irányításával, vagy szivacs - kézilabdázhattak Andi nénivel.
Az infó teremben különleges előadáson vehettünk részt, ahol egy kerekes székes fiatalember osztotta
meg úti élményeit az érdeklődőkkel.
Folytatódott a múlt héten megkezdett kerítésfestés is, melyen sok lelkes tanár, diák és szülő mellett
Szabó Tamás, önkormányzati képviselő is részt vett. Köszönjük mindenkinek, aki az iskola szépítését
fontosnak érezte! Ismét sok leendő elsős, alsó- és felső tagozatos diák látogatott el hozzánk kis- és
nagytestvérrel, szülővel, nagyszülővel ezen a napsütéses napon. A jó hangulatról, rendezvényünk
sokszínűségéről meséljenek a délelőtt során készült felvételek!
Képgaléria