Apa, kezdődik!
Szeptember elsején reggel újra gyermekzsivajtól volt hangos a XIII. kerületi Vizafogó sétány. Az ünneplőruhás közönség a Vizafogó Általános Iskolába érkezett, ahol az idei tanévben is számos elsős diák kezdte meg tanulmányait.
A gyerekek szüleikkel együtt izgatottan várták a tanévnyitót.
Nem kellett csalódniuk, a felsőbb tagozatos diákok által tartott virágkapun át érkezve vidám hangulatú ünnepségbe cseppentek, ahol ajándékba még buborékfújót is kaptak.
A 2021/2022-es tanévben két első osztály kezdte el tanulmányait, négy tanító néni óvó tekintete kíséri őket.
Az iskolában idén összesen 392 diák teljesíti tanulmányi köte-lezettségét, illetve közülük sokan részt vesznek a Nyitott világ délutáni angol nyelvi képzésén vagy művészeti, illetve sport foglalkozásokon, mint aikidó, szivacskézilabda, dráma, néptánc.
Szállási Zsuzsanna intézmény-vezető ünnepi beszédében kiemelte, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az innová-cióra. A Microsoft Showcase School cím és a High Tech Suli program garancia erre. Jelenleg éppen egy modern számítás-technikai terem berendezése zajlik a program keretei között.