KNIGHT ANNA IS ELUTAZOTT A JUNIOR VILÁGBAJNOKSÁGRA
KNIGHT ANNA IS ELUTAZOTT A JUNIOR VILÁGBAJNOKSÁGRA
Az FTC fiatal tornásza is tagja a törökországi junior világbajnokságra elutazott női válogatottnak.
Hétfőn elutazott a junior világbajnokság helyszínére, a törökországi Antalyába a magyar női junior tornászválogatott, amelynek a dunaújvárosi Mayer Eszter és a veszprémi Kutasi Hanna mellett az FTC fiatal tornásza, Knight Anna is tagja.
A Magyar Torna Szövetség sajtóosztálya idézte Jordanov Zoltán utánpótlás szakmai igazgatót, aki elmondta, hogy a női csapat számára elsősorban a tapasztalatszerzés a cél, hiszen az együttesből mindössze a ferencvárosi Knight Anna rendelkezik nemzetközi rutinnal, aki tavaly indult a müncheni junior Európa-bajnokságon. A szakmai igazgató szerint a magyar együttes legjobb szere a gerenda és a talaj.
A junior vb-n csapatban, egyéni összetettben és szerenként is hirdetnek eredményt. Knighték március 30-án, a selejtezőben az 1. csoportban lépnek a szerekhez, méghozzá az amerikaiakkal párban, és gerendán kezdenek. Többek között ebben a fordulóban mutatkozik be a brazil, a dán és a francia együttes is, minden szeren mind a három tornász bemutathatja gyakorlatát, és a csapat esetében mindig a legjobb kettőt veszik figyelembe. A selejtezőnap végén hirdetik ki a csapateredményt, illetve ez a nap kvalifikál a március 31-én rendezendő egyéni összetett döntőre és az április 1-2-án sorra kerülő szerenkénti finálékra is. Az egyéni összetett fináléba a legjobb 24 versenyző kerülhet be, de országonként csak két fő, a szerenkénti döntőkben a legjobb nyolc sportoló szerepel, nemzetenként szintén csak két versenyző.
Szurkolunk Annának!