Tájékoztatás alapítványi képzésünkről
Ebben a tanévben minden kicsit más, mint eddig volt. Így alapítványi képzéseink is. Alkalmazkodva a járványügyi rendeletekhez idén csak az angol Nyitott világ képzésünket tudtuk elindítani, sajnos a művészetit nem.
A nyelvi programunkon a tanítást szakos angol tanáraink látják el. Ebbe szeretnénk kicsit beavatni Önöket az alábbi beszámolóval.
Azokban az osztályokban, ahol heti három óra szerepel a programban, csak kettőt tudunk tartani, mert anyanyelvű óraadó tanárunk sajnos nem taníthat egyelőre a járványhelyzet miatt. A képzési hozzájárulás is csökkent e szerint.
Első és második osztályban ”mese” és „játék” foglalkozásokkal alapozzuk meg az angol nyelvtanulást. A mesefoglalkozásokon rövid angol nyelvű meséket néznek, másodikban már olvasnak is a gyerekek. Megtanulják a mesék szókincsét, megértik a szöveget, és szerepeket tanulnak kívülről. A játékfoglalkozásokon dalokat, mondókákat tanulnak kívülről, mozgással kisérve, amely segíti a megértést, a szókincsbővítést. Youtube videók, gyerekeknek szóló nyelvtanulást segítő internetes oldalak használatával folynak a foglalkozások.
A harmadik-negyedik évfolyamon „szókincs” és „szövegértés” órákkal egészítjük ki a tantervi órákat. A digitális eszközök, tananyagok itt is segítik az oktatást. Ettől a tanévtől kezdve Kállay Andrea angoltanárunk Speedy English tankönyvéből tanulnak a gyerekek.
A felső tagozatosok nyelvvizsga felkészítésen vesznek részt. Először A2 szintű gyermeknyelvvizsgára, majd alapfokú nyelvvizsgára készülnek. Az írásbeli és a szóbeli feladatok gyakorlása párhuzamoson folyik jelen pillanatban. Ha Peter Mhagama kollégánk visszatérhet, ő veszi át a szóbeli felkészítést. A nyelvvizsgateszteken kívül Kállay Andrea angoltanárunk nyelvvizsgafelkészítő könyvei segítik a gyakorlást.
Alap- és középfokú nyelvvizsgát csak a 14. életév betöltése után lehet tenni, ezért iskolánkban a BME nyelvvizsgaközpont közreműködésével próbanyelvvizsgát szervezünk, amelyen minden tanuló részt vehet. Ebben a tanévben a nyelvvizsgákat februárra tervezzük.
Bízom benne, hogy ezzel a kis beszámolóval megerősítjük Önöket abban, hogy az iskolai élet és az alapítványi angol képzés töretlen lendülettel folyik.
Szabó Emese int.vez.h. a képzés koordinátora
Képgaléria