Halacska- és halavató ünnepség
Szeptember 18.-án, ragyogó napsütésben került sor a Duna partján a Halacska- és halavató ünnepségre, az elsősök és az ötödik osztályosok hagyományos fogadalomtételére.
Intézményvezető helyettesünk, Sipos Marianna kedves köszöntő szavaival kezdődött az ünnepség, majd Konczné Kovács Brigitta néni elmondta a fogadalom szövegét, amit a gyerekek elismételtek. A legkisebbek iskolánk diákközösségének váltak tagjaivá, míg az ötödikesek megújították négy évvel ezelőtt tett ígéreteiket. Ezek az iskolában való kulturált viselkedéssel és a tanuláshoz való példamutató hozzáállással kapcsolatosak.
Végül a kis elsősök az iskola előtti fára rögzített hálóba akasztották fel színes papír halacskáikat a nagyok segítségével.
Vidám hangulatban telt az ünnepség. Reméljük, újdonsült halacskáinknak és halainknak sikerül megtartaniuk fogadalmukat, és büszkék lehetünk rájuk!
Képgaléria